Mărcuțiu-Rácz Dóra
költő, prózaíró, szerkesztő
Nagyvárad, 1996 – Kolozsvár
Önálló kötetek:
Macska van az úton. Nagyvárad, Prolog, 2017
már minden nő hazament. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár – Budapest, 2020.
Tanulmányok: 2016-ban érettségizett a Nagyváradi Ady Endre Líceumban, 2020-ban diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–angol szakon.
Tevékenységek: költő, prózaíró, szerkesztő, műfordító. Az Echinox folyóirat magyar lapjainak szerkesztője 2021-ig. 2018-tól vendége számos felolvasásnak, többek közt a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatainak, a negyedik Kolozsvári Kikötőnek, valamint a Bretter György Irodalmi Körnek (ma Bréda Ferenc Irodalmi Kör). Résztvevő irodalmi táborokban, 2017–2018 között a Kortárs Hangon irodalmi tábor, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának írótábora, illetve 2018-ban a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett tábor vendége. 2019-ben a Double Rise fesztivál és az E-MIL írótáborának meghívottja, 2020-ban az E-MIL prózanapi felolvasókörútjának meghívottja és a Fiatal Írók Szövetségének Kárpát Körút irodalmi karavánján is fellép. Iskolákban is tart felolvasásokat, többek közt Kolozsváron a Brassai Sámuel, Báthory István és Onisifor Ghibu iskolákban, valamint a Nagyváradi Ady Endre Líceumban. 2019-től a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztője, 2020 decemberétől az Erdélyi Magyar Írók Ligája munkatársa.
Tagság: Fiatal Írók Szövetsége (2019-től), Erdélyi Magyar Írók Ligája (2020-tól)
Díjak: A Látó folyóirat pályázatának díjazottja (2016); Kortárs Hangon Irodalmi Pályázat (2017): I. díj; Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia – ETDK (2017), I. díj; A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Excellentia-díja (2017); Méhes György tehetségkutató pályázat – vers kategória (2019), I. díj; Mikó András Különdíj (2019), angol nyelvű ETDK (2019), III. díj.
2019-ben a Communitas Alapítvány ösztöndíjasa irodalom szekcióban.