Farsangi körútra indul az E-MIL

 

 

Négy nap leforgása alatt, 2017. február 14-e és 17-e között az E-MIL írói-költői több mint 1200 kilométert készülnek leírni hazai és nemcsak hazai utakon, hat város (Arad, Temesvár, Szeged, Nagyvárad, Brassó, illetve Marosvásárhely) érintésével. Három alakulat gondoskodik arról, hogy az olvasók, irodalomkedvelők a farsangi időszakban se nélkülözzék a kortárs hazai és külföldi magyar szerzők hangját: február 14-én Varga László Edgár, Karácsonyi Zsolt és Serestély Zalán indul útnak Kolozsvárról, hogy aradi (Csiky Gergely Főgimnázium), temesvári (Új Ezredév Református Központ), szegedi (Millenniumi Kávéház és Klub), majd nagyváradi (Posticum Ház) megállókkal, bekapcsolódó vendégekkel – Farkas Wellmann Évával, Eszteró Istvánnal, Elek Tiborral és Király Farkassal – közönség elé álljon, február 17-én pedig két csapat is felkerekedik: Balázs Imre József, Fekete Vince, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László és Zsigmond Andrea úticélja a marosvásárhelyi G Café, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc és Szonda Szabolcs pedig Brassóban, A Reménység Házában tart irodalmi felolvasóestet.

E-MIL farsang korut plakat 00+q