Kolozsvári Kikötő 5.0

nov 7

2o19-ben immáron ötödik alkalommal szervezzük meg a Kolozsvári Kikötőt, ami évek óta a fiatal írók találkozóhelye. Az idei esemény hét országból (Lengyelország, Magyarország, Moldova Köztársaság, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) érkező meghívottai között szerepel többek között: André Ferenc, Marjan Čakarević, Cirok Szabó István, Csillag Lajos, Robert G. Elekes, Fischer Botond, Gál Hunor, Emil Gherasim, Győrfi Kata, Hernyák Zsóka, Horváth Benji, Kemenes Henriette, Purosz Leonidasz, Andriy Lyubka, Nina Manel, Dawid Mateusz, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Mihók Tamás, Vlad Moldovan, Dan Negară, Seres Lili Hanna, Simon Bettina, Lynn Suh, Szabó Kata és Vass Norbert.
A város különböző tanintézményeiben és kult-kocsmáiban zajló felolvasások mellett esténként a Vers és azon is túl – Poetry and Beyond program keretében elsősorban a zene irányába feszegetik a fellépők a líra határait.
A Kikötő grafikai hátterét Szentes Zágonnak köszönhetjük, és VALENTIN LUSTIGNAK (valamint a Bookart Kiadónak), aki beleegyezett, hogy festményeit, azoknak egyes részleteit felhasználhassuk.
Az esemény szervezői: az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Helikon, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépirodalmi Figyelő.
Társszervezői: Bulgakov Kávéház, Insomnia Kávéház, Nepotu Lui Thoreau Irodalmi Kör, Bréda Ferenc Irodalmi Kör.