A hét szerzője: Varga László Edgár

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája folytatja A hét szerzője című sorozatát, amelynek soron következő meghívottja Varga László Edgár költő, a kolozsvári Főtér.ro portál szerkesztője. A hét szerzőjével Sánta Miriám költő, szerkesztő beszélget. Beszélgetésüket két részben, március 3-án és 4-én délután hét órától közvetítjük az E-MIL Facebook- és YouTube-oldalán.

 

Varga László Edgár (Margitta, 1985) költő, szerkesztő. Cseréptavasz című debütkötetéért 2014-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-debütdíjjal, a marosvásárhelyi Látó nívódíjjal tüntette ki. 2018-ban a XI. Gyergyószárhegyi Írótábor Csiki László-díjasa. Korábban a Krónika és a Látó munkatársa, jelenleg a kolozsvári Főtér.ro szerkesztője. Legutóbbi kötete: bejárónőm: isten (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár – Budapest, 2017)

 

Korábban Egyed Emese, Szántai János, Lövétei Lázár László, Molnár Vilmos, Serestély Zalán, Szakács István Péter, Balázs K. Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt, Borsodi L. László, Benő Attila, Cseh Katalin, Vermesser Levente és Horváth Benji voltak az online sorozat vendégei. Beszélgetésük visszanézhető az E-MIL YouTube-csatornáján, illetve Facebook-oldalán A hét szerzője című lejátszási listában.

 

Az eseménysorozat grafikai arculatát Tibád Eszter és az IDEA Plus műhely készítették, a felvételek és az utómunkálatok a kolozsvári Video Pontes stúdióban és a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdióban valósultak meg. A sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Az esemény társszervezője a Kolozsvári Állami Magyar Színház.