Negyedik dimenzió
Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama
Az elmúlt évek egyik legmeghökkentőbb címét Szőcs Margit könyve viseli: összecsukható nagymamáról még a legvadabb sci-fikben sem igazán olvashattunk eddig. A cím a hozzá társuló borítórajzzal válik rendkívül gondolatébresztővé (az illusztrátor Kürti Andrea): miért kell egyáltalán összehajtogatni egy nagymamát? Mik azok a fura gombostűszerű valamik a szeme helyén? Ki az a szakállas öregúr, aki kíváncsian piszkálja az idős hölgy ruháját? Sokat kell még lapozgatnunk a mesegyűjteményben ahhoz, hogy megkapjuk a válaszokat, de a címadó szövegig még számos kalandos, fordulatos történeten keresztül vezet az út.
Szőcs Margit második kötete három nagyobb egységből áll. Az első fejezet meséinek a Boldizsár nevű kisfiú, a második fejezetben olvasható történeteknek pedig Teofil, a törpe a főszereplője.
Az egyes részek szövegei csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, nincs szó linearitásról, inkább csak egy-egy jelenetet ragad ki az elbeszélő a két figura életéből.
Nem ismeretlen ez a történetmesélés Szőcs Margit eddigi munkásságában, hiszen első könyve, a Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka is hasonló módon épül fel. Jelen kötetből a harmadik egységet tartom a legizgalmasabbnak (ez egyébként terjedelmében ugyanakkora, mint az előző kettő együttvéve), ezért a továbbiakban ezt mutatom be részletesebben.
Az Érdekes eset, profi varázslat… a korábbiaktól eltérő szerkesztési elvet követ: itt nem a szereplők, hanem kortárs világunk meseivé színezett jelenségei, problémái kötik össze az írásokat. Szilveszter állásközvetítő és átképző irodája egy öreg méregkeverő boszorkányt képez át gyógynövény-szakértővé; az Uncia nevű titkárnő munkaundorának oka az, hogy ő valójában egy emberré változott béka; az alvó sárkány paradicsomi földje új, mohó lakóinak köszönhetően iparteleppé változik. Az alvósárkányföldje nemcsak Szőcs Margit társadalmi, környezeti gondok iránti érzékenységéről ad számot, hanem arról is, mennyire ügyesen egyensúlyoz a „szépen szólni” és a „valami tanulságosat mondani” határvidékén. Ilyen és ehhez hasonló mondatokat olvashatunk a történetben: „Az eléjük táruló látvány varázslatos volt: virágzó fák, cserjék, fűszernövények illatoztak, pázsitos völgyek kínálták bársony ölüket. Lepkék sűrű raja, madarak csapata szabdalta a lég selymét.” (129.)
Érdemes az utóbbi mesét összevetni a címadó történettel, mely szintén a harmadik szakaszban kapott helyet.
Az összecsukható nagymamában a szülők állandó elfoglaltságán („Megoldódna a gyermeksétáltatás, mesemondás gondja” – 81.) egy gépnagymama segít, aki egész nap vigyáz a gyerekekre, és játszik velük. A visszás helyzetre, a családtagok elidegenedésére az elbeszélő itt sem direkt módon hívja fel a figyelmet, hanem alig észrevehető, finom iróniával. Valahogy így: „Az idő úgy elröppent, hogy Dorkának és Dömötörnek eszébe sem jutott a korábban hosszú délutánokat kitöltő számítógépes játék.” (83.) – vegyük észre, hogy ez a mondat egy olyan kontextusban hangzik el, amelyben a gyerekeket gyakorlatilag egy gép szórakoztatja… A problémafelvetés mellett ez az elbeszélés sem nélkülözi a költői (táj)leírásokat, erre is álljon itt egy példa: „a poros országutakon meg postakocsik bandukoltak utasaikkal fogadótól fogadóig, és a kopasz hegyek, dombok kobakját még sűrű erdősörény borította mindenfelé.” (83.)
Hasznos lehet lefékeznünk most a postakocsit, és kissé elidőzni ezen az erdősörény borította vidéken.
A fenti részletből is feltűnik, hogy Szőcs Margit azon meseírók közé tartozik, amilyenek többek közt Máté Angi, Elekes Dóra vagy Lázár Ervin: rendkívül markáns, azonnal felismerhető nyelvi világgal rendelkezik, amelyben szinte szó szerint körül lehet nézni, annyira érzékletesen mutatja be az elbeszélő a szereplőket, vagy határolja körül a teret, amelyben a cselekmény játszódik.
Az érzékletesség azonban nem jelent valósághűségre törekvést is egyben: helyenként a hitelesnek tűnő megfogalmazások váratlan fordulatot vesznek.
Az üveghegyen túl című mese például így ér véget: „Vissza kell fordulnom, mert az előttem haladó üveges megbotlott, leejtette hátáról a terhét, és a nagy üvegcsörömpölésben egy üvegszilánk elvágta a mese szálát.” (26.) Erről a befejezésről M. C. Escher holland művész illúziói jutnak eszembe, aki olyan tereket ábrázolt realisztikusan, amelyeket lehetetlen három dimenzióban is létrehozni. Nézzük a képeit, és egy darabig úgy tűnik, hogy vezet valahová az a lépcső, vagy van valamilyen kiút arról a folyosóról, de egy idő után rájövünk, hogy a lépcsők és utak a semmibe vezetnek – vagy inkább a végtelenbe, amint azt Escher kutatta.
Szőcs Margit fent idézett mondatában az „üvegszilánk” kifejezésig minden valószerű, amit olvasunk, ám az utolsó szavakkal a mesei negyedik dimenzióba – a semmibe? a végtelenbe? – érkezünk. A mese szálát az üvegszilánk és a nagyanyó, a mesélő vágja el; talán nem véletlen, hogy az összecsukható nagymama történetében is epizódszerepet kap egy bizonyos szál: „A telihold olyan puhán ült az égen, mint egy nagy ezüstfonál-gombolyag. Nagymama megfogott egy szálat a beáramló holdsugár-fonalból, köténye zsebéből kivette a horgolótűjét, és egy leheletfinom csipkefüggöny horgolásába kezdett.” (83.) Bár itt a telihold-ezüstgombolyag hasonlat megelőlegezi a holdsugár-fonál használatát, mégis hasonló történik, mint ami Az üveghegyen túl végén: valamiféle nyelvi illúzió képződik meg a szemünk előtt, amennyiben a horgolás leírása valósághű, de anyaga a fantázia terméke. Hogy fokozzam az escheri párhuzamot, a művésznek van egy olyan grafikája, amelyen egy kép rajzol egy kezet, amely rajzolja azt a kezet, amely az első kezet rajzolja…
Escher művei a műalkotás „művészet-mivoltára” hívják fel a figyelmet, arra, hogy az adott alkotás csak papíron létezik, a látottaknak nincs valóságtükröző funkciója.
Ez a fajta metareflexivitás jellemzi a Cecília, a citromlepkét is: Boldizsár elmeséli játékainak, Legósvödörnek és Focilabdának a citromlepkéről szóló mesét, de azt mindannyian nagyon szomorúnak találják. Ezért Rágottvégű Ceruza azt ajánlja, „ragadj meg engem, és írj egy másik befejezést” (18.), amelyben végül maga Boldizsár, a mese írója szabadítja ki a lepkét a keresztespók hálójából: „a gyerekszobában életre kelt a mese” (18.). A posztmodern irodalomban nem ritka, hogy a történet elbeszélője beleíródik az általa narrált történetbe, és úgy gondolom, ennek a toposznak az alkalmazása is annak hangsúlyozására szolgál, hogy az a bizonyos postakocsi mesei vidéken, a fantázia birodalmában barangol, ahol bármi megtörténhet.
Legalább ennyire részletesen kellene szólni Kürti Andrea lenyűgöző képeiről is, ám nem lévén a vizuális művészetek avatott ismerője, csupán néhány reflexiót jegyeznék le az illusztrációról. Abban, hogy Az összecsukható nagymamát 2017 50 legjobb gyerekkönyve közé választották, bizonyára komoly szerepe van a meséket kísérő rajzoknak is. Kísérő? Gondolkodásra késztető, egy-egy történetszálat továbbgombolyító, a szövegeket új jelentésrétegekkel gazdagító, humorban nem szűkölködő, gyakran szürreális képeket látunk: van, amelyik csak egy-két alakból áll, de van olyan is, amely annyira részletgazdag, hogy böngészgetésre is alkalmat adhat.
Talán itt eshet szó arról, mennyire erős atmoszférával rendelkezik mindegyik mese, milyen sokféle hangulatot, érzelmet képesek közvetíteni.
Ugyanez mondható el a rajzokról is. Különösen A bánat című meséhez készített illusztrációt emelném ki, mint amely a mindent átható és mindent körülölelő depressziót képes megkapóan érzékeltetni – és ugyanezt teszi a történet („a bokrok közül feléje settenkedik egy régóta csavargó, csontra aszott, gazdátlan bánat. Komor árnyékteste rávetült az avarszőnyegre.” 43.). Persze ennél sokkal derűsebb műveket is láthatunk, a könyv belső borítóin például komplett képes használati útmutatót kapunk az összecsukható nagymamához, amelyen még a nagyi be- és kikapcsolásának optimális időpontja is megtalálható.
Szőcs Margit és Kürti Andrea együttműködése olyan könyvet eredményezett, amelyet nem lehet egyszerre megemészteni.
A mesék és a képek is annyira sokrétűek, hogy elég egyet-egyet elolvasni vagy alaposan megnézegetni közülük, és egy egész napra való gondolkodni valót kapunk. Éppen ezért talán nem az éjjeliszekrényen tornyosuló esti mesék között kaphat helyet, hanem lusta hétvégék csöndes programja, közös, nagy beszélgetések kiindulópontja lehet a mesegyűjtemény némely darabja.
Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama, illusztrálta Kürti Andrea, Gutenberg, Csíkszereda, 2017.
A borítókép Kürti Andrea illusztrációja.
Címkék: Az összecsukható nagymama Gutenberg Kiadó Kürti Andrea Lapis-Lovas Anett Csilla M. C. Escher Szőcs Margit
Lovas Anett CsillaLovas Anett Csilla
Lovas Anett Csilla 1987-ben született Sátoraljaújhelyben, jelenleg Sárospatakon él. A Tokaj-Hegyalja Egyetem tanársegédje, valamint a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának hallgatója.
