Versek csendje (Cseh Katalin: Csöndövezet c. könyvéről)
[Látó, 2011. január]
CSEH KATALIN: CSÖNDÖVEZET. VERSEK. MENTOR KIADÓ, MAROSVÁSÁRHELY, 2009.
„Sóvárgás a lélek párkányán” (Tépelődő), „Sóvárgás lélek-kifutópályán” (Szertartás) – talán ez a két
rokon mondat fejezi ki s foglalja össze legtalálóbban és legtakarékosabban a szerző e kötetének
hangulatát, az itt összegyűjtött versek létérzékelését. A négy fejezetre – Csöndövezet, Helyzetjelentés,
Négysorosok, Létmesék – osztott kötet az első rész címét kapta, és ez Cseh Katalin költészetének egészét
is kifejezi (s ide beleférnek még a vidám, játékos, sőt akár a gyerekeknek szánt versei is).
Egy korábbi kötete, a 2006-os Ünneplő hétköznapok alaphangját, témáját tekintve nagyon hasonló, ott is a
csendbe nyer ugyanis betekintést az olvasó: az ünnepet megelőző, folytató, körülvevő, illetve a hétköznapi
csendbe. A csönd most egy egész fejezetet, 22, a témát már címében hordozó verset foglal le magának,
amelyekben a csönd persze legkevésbé sem hallgat, ehelyett például alliterál, sikolt, sőt játszik. „Gurul a
szó a csöndbe / Csobog a csöndvödörbe // Borul a csönd a szóra / Terül a csönd pokróca // Alszik a szó a
csöndben / Horkan csöndbe göngyölten // Csönd csöpög a szóból / A fény is csöndet kóstol // A szó a
csöndnek halála / Csönd a szó fehér kabátja.” (Csönd a szó…)
A csönd, a szó, a kimondás, a szótetemek árulkodó elemei Cseh Katalin világának, amelyben a lét, az idő,
az időben lét és jelenlét, az idő tartalmas, jelentéssel bíró megélése – vagy mindennek lehetetlensége,
hiánya! – fontos, folyton visszatérő kérdések. „Véges álmok / Végtelen terében” (Változatok)
elhelyezkedő „léleklábnyomok”, a csönd szavakba menekített lenyomatai jellemzik e kötet verseit; teljes
világ, ami azonban inkább sejtés, átsejlés, vendégeskedés a létben (Történés). Az előbb azt akartam írni: a
vers e csöndtérben játszódik – de a klasszikus földi tér-idő kategóriáit feszítő létről, levésről van sokkal
inkább szó, mint valódi értelemben vett történésekről, még amikor Andrássy úti sétáról vagy a temetőbe
vezető út megmászásáról esik is szó: itt inkább létezés, mint cselekvés történik. Akaratlanul is a valamikori
nyelvtanórák jutnak eszembe, amikor ezt a klasszikus megkülönböztetést tanultuk az igékről szóló
leckében. Talán nem véletlen az asszociáció, mosolyodom el, amikor a Rutin soraiban mintha saját
hétköznapjaiba engedne betekinteni a tanárkodással a mindennapi betevőt megkereső szerző: „A tanárnő
reggel korán kel / megfőzi az aznapi ebédet / szendvicseket csomagol / a férjének inget vasal / kiviszi a
szemetet / […] csengetésre ér oda / első lecke az óda / második a szóképzés / […] mindig ugyanazt
mondja/mindig ugyanúgy”… De nyilván nem egyszerű önéletrajz mindez, bár a költői ihlet és a napi
valóság olykor farkasszemet néz, „A tény s az illúzió ilyenkor szembesül” (Apámnak). Az eredmény:
„Nem vagyok több / Egy közepes tehetségű / Konyhaszemélyzetnél / Aki főz mos takarít / Vacsorához
asztalt terít […] Miközben a szorongás / Bennem feneketlen kutat ás / Nem lehetek soha azonos / Valódi
énemmel / Telik a lélek idegen szégyennel / Csakis a szerep a fontos a képlet / Hogyan vágsz mindig jó képet / Akkor is ha parázs a szó ha éget / A hétköznapi s vasárnapi túlélés” (Felismerés).
Félreértés ne essék: nem az unott, unalmában verselgető háziasszony rímbe szedett hétköznapjainak
krónikáját kapja az olvasó. Sokkal inkább lételméletet, annak is a gyakorlati részét: a sajáton és
sajátságoson átszűrt konklúziókat. „Csillagközi ágyam / Örökre vetetlen” (Elmélkedő); „Állsz a semmi
szegletén, mint egy peronon, / S melletted a vágy, a tiltott, hirtelen eloson” (Amikor); „A sétatéri fákon /
csönd mezítlábal / látom” (Közérzet); „Tudod nekem nincs szülői házam / Csak túl időn s a lét földi terén /
Süllyed mint hajó az óceánba / Fölsejlik bennem szakasztott mása” (Szülői ház); „Tele vagyok
elmúlással/mint holt harang hallgatással / ami örök bennem ennyi: / csönd zsebében álom-fecni” (Dal). És
kap egy világot (a szerző szerényen csak övezetről beszél), amelynek hívószava a kötet címéül kiemelt
csönd. Benne mintegy beavatást nyer az olvasó a lét különféle rekeszeibe: irgalomba és félelembe,
sóvárgásba és hiányba, bizonytalanságba és tapasztalatba, tépelődésbe, töprengésbe, látomásba és
megérzésbe, kísértésbe és számvetésbe, álom ölébe… Sokkal többről nyer sejtést, mint bizonyosságot
http://www.lato.ro/print.php?id=1906
1 / 2 2013.09.23. 12:48
vagy felvilágosítást az olvasó. De ilyen a lét maga e költői világban: a sejtés bizonyosságára és
bizonyosságából épül… „Fehér lepedők villanása / –Angyalszárnyak –” (Képzelet); „Ránc vagyok a
csönded korcán” (Fohász); „öröklét árnya szepeg testemen” (Sejtelem); „Talánok között bizonyság
vacog” (Talánok között); „Lelke a csönd gézén átdereng” (Emlék-villanás). Aki figyelmesen és értőn
olvas, beavatódik a csönd világába, ahol a szótetemek mögül kivillan „rejtett, igaz orcánk” (Alkalmi
könyörgés), „maszkok mögül az orcád” (Irgalom), „az örökkévalóság / egy-egy beszegett darabja”
(Képzelet) a „bicebóca öröm” (Megszokás).
Kategoria: Téka
Denumire autor: Bodó Márta
Látó Szépirodalmi Folyóirat
http://www.lato.ro/print.php
