Költő, jogász
2002-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát.
Jogi diplomája magyarországi honosításáig nemzetközi cégeknél dolgozott Budapesten, Prágában és Manchesterben. 2007–2008 között budapesti ügyvédi irodákban volt ügyvédjelölt, 2008 októbere óta pedig Luxemburgban dolgozott gyakornokként, az Európai Bizottság fordítási főosztályán, majd Dublinba – ahol a 2016-ban megjelent kötetének verseit írta – és aztán újra Budapestre költözött.
A jogi szakmával párhuzamosan költő, első kötete Rózsahús címmel 2005-ben jelent meg Kolozsváron, valamint egy ügyvédjelölteknek szánt kézikönyvet írt. Verseit magyarországi és határon túli magyar irodalmi lapok közlik.
Tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, valamint a Magyar Írószövetségnek.
Kötetei
- Rózsahús, Erdélyi Híradó Kiadó, 2005 (Előretolt helyőrség könyvek)
- Ügyvédjelöltek kézikönyve, Complex Jogi Kiadó, Wolters Kluwer Csoport, 2010
- Apám a Holdig, Erdélyi Híradó Kiadó, Ráció Kiadó, 2011 (Előretolt helyőrség könyvek)
- A kilternani ősz, Erdélyi Híradó Kiadó, Fiatal Írók Szövetsége, 2016
- Milyen kölyköket nevelsz ellenem? Válogatott és új versek, 2005–2017; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2018