..„A nemlátókban is van világosság…”
Cseh Katalin könyvbemutatója a Kolozsvár Társaságnál
Létrehozva:2011. október 27. 00:22
FERENCZ ZSOLT
Különleges világba kalauzolja az érdeklődőket a budapesti Móra kiadónál tavaly megjelent második verseskötetében Cseh Katalin, a kolozsvári Vakok és Gyengénlátók Líceumának magyartanára: költeményeiben diákjainak hétköznapjai, vágyaik, örömeik és bánataik elevenednek meg. A Kovács Péter grafikus által illusztrált Világtalan világosság című kiadványt kedden délután mutatták be a Kolozsvár Társaság főtéri székházában, a szerzővel költőtársa, Egyed Emese beszélgetett.
– Ezek a versek megmutatják, hogy a nemlátókban is van világosság, ilyenek a belső fények – magyarázta a rendezvény elején Norbi, Cseh Katalin korábbi diákja, akinek elmondása szerint nagyon tetszenek a tanárnő versei. Társa, Ábel pedig hozzáteszi: örül, hogy megszületett a kötet, hiszen általa a látók is megismerhetik némiképp azt a világot, amelyben a vakoknak és a gyengénlátóknak nap mint nap élniük kell. Az intézetben tanuló diákok iránti bizalom, az anyai szeretet is megmutatkozik ugyanakkor benne, tették hozzá a diákok.
A szívből jövő vallomások után Egyed Emese arról érdeklődött Cseh Katalintól, hogy honnan ered a Móra Könyvkiadóval való kapcsolata. – Véletlenül, ismeretlenül kopogtattam be hozzájuk, majd visszajeleztek, hogy tetszenek nekik a verseim, és vállalják a kötet megjelentetését – mondta a pedagógus-költő negyedik önálló verseskötete, a Sárkánykórus kapcsán, amely elsősorban az óvodások és a kisiskolások érdeklődésére tart számot. Mostani munkája, a Világtalan világosság tavaly látott napvilágot a Móránál;Egyed Emese úgy vélte, noha a borító szerint gyermekversek szerepelnek a könyvben, „elég baj lenne, ha a felnőttek letennék a kezükből, hiszen olyan műfajba tartozik, amely nemzedékeket kapcsol össze”. A kötethez cédémelléklet is társul, amelyen Ráckevei Anna és a gyermekek tolmácsolásában szólalnak meg a költemények Dóka Attila zenéjével, Tomasevics Zorka rendezésében.
Az est folyamán kiderült: Cseh Katalin négy éve tanít a Vakok és Gyengénlátók Líceumában, saját bevallása szerint eleinte, mivel nem nagyon ismerte ezt a világot, szánalommal, sajnálattal viszonyult a gyermekekhez. Ma már nem mint vakokra vagy nemlátókra tekint rájuk, ugyanolyanok ők is, mint bárki más, lelkivilágukat tekintve talán még gazdagabbak. Az iskolában választható tantárgyként tanulják a magyart, I–IV. osztályban hangoskönyveket hallgatnak, illusztrációkat készítenek az elhangzott mesékhez, a nagyobbak pedig már János Vitézt, Árvácskát és Toldit olvasnak, emellett vers- és mesemondó versenyeken vesznek részt, amelyeken szép eredményeket érnek el.
Móra Ferenc, Gárdonyi Géza és Verne Gyula könyvei egyaránt magukkal ragadják Cseh Katalint, ebből is fakad az irodalom iránti szeretete, no meg onnan, hogy voltak az életében olyan „nénikék, akik rengeteget meséltek” neki. S hogy mi minden játszhat közre a nemlátók esetében, hogy szerelmesek legyenek? Erre a kérdésre is választ kaptunk a könyvbemutatón, hiszen a jelenlévő Norbi elárulta: a másik ember hangszíne fontos elsősorban, és az érintés is persze, de mintha mégsem tudná egészen pontosan megmondani…
ELMÉLKEDŐ
Fogyatékos vagyok,
mondják sokan,
mert nem látok,
és fehér bottal járok,
s néha nekimegyek
egy-egy oszlopnak,
vagy a járdaszegélyben
megbotlom…
de tudjátok, nekem is van
rengeteg kis és nagy titkom,
nekem is vannak vágyaim:
olykor tán terebélyesek,
fészkelődnek lelkemben,
sötétben fel-felfénylenek.
9. oldal
Cseh Katalin: Világtalan világosság
